Gyakori kérdés: Hányszor kell jönnünk?

2023.10.30

Gyakori kérdés: Hányszor kell jönnünk? 

Amikor bejelentkezik hozzám egy szülő, van hogy megkérdezi, hogy nagyjából hány alkalomra számíthat? Őszintén nem tudom…nem tudom, mert nem tudom, hogy a családdal hogy tudunk együtt dolgozni, hogy mennyire rendszeres a találkozásunk, a család csinálja-e a kis házikat az ügy érdekében és még sok minden más befolyásolja, hogy hányszor kell jönniük. Amit tudok, az az, hogy az első 4-5 alkalom, arról szól, hogy megismerem a családot, a gyereket, a környezetét. Először mindig a szülővel beszélgetek, ezt nevezzük anamnézis felvételnek. A beszélgetésnek problémafeltáró célja van. A második alkalommal találkozok a gyerekkel- kicsit megismeri ezt a környezetet, engem, hogy hova jön. A harmadik alkalommal már próbálkozhatunk irányított foglalkozással, de még mindig megfigyelem a gyereket. Hiszen ha belegondoltok itt még csak 2 órát láttam a gyerkőcöt életemben. Aztán gyakran követi ezt egy beszélgetés újra a szülőkkel és így indul el egy munka. Tehát amit tudok, az az, hogy 4-5 alkalom csakis arról szól, hogy megismerjük egymást, a problémát, aztán kezdődik a munka. A munka pedig sokszor a szülőké, én csak vagyok, mint segítő, de igazán ti dolgoztok otthon, sokszor tőletek függ, hogy hányszor kell jönni. Egy tanácsadás, az út amit megteszünk lehet hosszú folyamat is, nem változnak meg a dolgok hamar, hisz a probléma is lassan alakult kis, sokszor gyűrűzve magát (gondoljunk csak bele), ennek időt kell hagyni és keményen dolgozni. Hogy hányszor kell jönni? Tőled is függ! 

Írta: Balázsné Kürti Orsolya

Kép: webnode

© 2023 DESIGNELLA. 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el